Teológiai cikkek

A hit védelémében

https://spzh.news/ru/zashhita-very/75854-kak-rpc-u-gruzinskoj-cerkvi-jeparkhii-otbirala-otvet-arkhijepiskopu-khrizostomu?fbclid=IwAR2ACtQJjOeWBj-PCwrV3HlN7ohfrFQ6R4BtrfyA-7hKVUxAUgJWIOsZuPU

Hogyan vette el az Orosz Ortodox Egyház a Grúz Egyház egyházmegyéit: válasz Chrysostomos érseknek.

Részletesen elemezzük a Ciprusi elöljáró vádjait az Orosz Egyház ellen. Ez a cikk az „eltulajdonított grúz egyházmegyékről” szól.

November elején, Chrysostomos, Új Justiniana és egész Ciprus érseke, egyedül, ellentétben saját Egyháza szinódusának korábbi döntésével, elismerte az úgynevezett „Ukrajna Ortodox Egyházát”, megemlítve annak „elöljáróját” a liturgián, ami megosztottsághoz vezetett a Ciprusi Egyházon belül.

Ezt követően őeminenciája Chrysostomos a médiával folytatott kommunikációban számos nagyon kemény kijelentést tett mind az Orosz Ortodox Egyház ellen, mind a saját Egyháza azon püspökei ellen, akik nem értettek egyet az ukrán szakadárok elismerésével.

A Ciprusi Egyház elöljárója által az Orosz Ortodox Egyház ellen felhozott vádak annyira paradoxok, hogy a legtöbb orosz nyelvű ortodox média vagy egyáltalán nem elemezte és nem is cáfolta, vagy csak részben és felületesen érintette azokat. Eközben Cyrus Chrysostomost korábban is szokatlan nézetekkel rendelkező emberként ismerték. Vegyük, például, azt a kijelentését, hogy Oroszország korábban a Bizánci Birodalom része volt, a Konstantinápolyi Egyház történelmi joghatósága pedig „egész Európát” foglalta magában.

Véleményünk szerint azonban az általa felhozott vádak nem véletlenek: ezek azoknak a vádaknak a tézisei, amelyeket Konstantinápolyi Patriarchátus politikájában az Orosz Egyház lejáratására használ és arra, hogy konfliktusokat provokáljon ki az Orosz Egyház és más helyi egyházak között. Chrysostomos őeminenciája alakja egyszerűen alkalmasnak bizonyult arra, hogy ezeket a vádakat a színfalak mögül a közszférába vigye. Ez lehetőséget ad arra, hogy részletesebben megvizsgáljuk őket.

Így szólnak Chrysostomos vladyka vádjai: „Az érsek azt is elmondta, hogy a kommunizmus bukása után az Egyetemes Patriarchátus felkérte az Orosz Ortodox Egyházat, hogy térjen vissza az 1917 előtti állapotába, amit az akkori moszkvai pátriárka Alekszij elutasított. És most így viselkednek. Megkérdezzük az Egyetemes Pátriákát: ha léteznek kódexek, ők (Moszkvai Patriarchátus – a szerk.) miért zavarnak? Tudom, hogy ma két egyházmegyét vettek el Grúziából, két egyházmegyét Ukrajnából, befogadták a keresztények több mint a felét Lengyelországból, Romániából pedig egyházmegyéket vettek át. Ki adta nekik a jogot, hogy autokefál Egyházat hozzanak létre Amerikában? Ez a beavatkozás mások joghatóságába megrendítette az egész Ortodoxiát.”

Tehát, tételesen nézzünk meg minden egyes kérdést. Ez a cikk „a Moszkvai Patriarchátus által Grúziától elvett két egyházmegyéről” szól.

Moszkvai Patriarchátus elvett két egyházmegyét Grúziától?

Mivel Chrysostomos eminenciás úr nem pontosítja vádjait, rá kell keresni a történelmi kontextusban, hogy mire is gondolt. Ez néha nem annyira könnyű, mivel az Orosz Egyház történetében ilyen tények a legtöbb esetben egyszerűen nem léteznek. De találhatunk a történelemben olyan tényeket, amelyek távolról hasonlítanak a Ciprusi Egyház elöljárójának állításaira. Az adott vád tekintetében feltételezhetjük, hogy Abháziáról és Dél-Oszétiáról (Tskhinvali régió) van szó. Ez a kérdés részletes megfontolást érdemel, mivel Grúziában bizonyos erők gyakran használják a Grúz és az Orosz Egyházak közötti konfrontáció megteremtésére. 

Amint tudjuk, ezeket a területeket Grúziában megszállt területnek tartják. Oroszország pedig a 2008-as katonai konfliktus után független államokként ismerte el. Mind Oroszország, mind Grúzia azonban olyan világi államok, amelyek nem rendelkeznek államvallással. Ezért abszurd, hogy a grúz-orosz államközi kapcsolatok és a Grúz és az Orosz egyházak közötti kapcsolatok között egyenlőségjelet tegyünk. Ahogyan például abszurd az is, hogy egyenlőségjelet tegyünk a török állam és a Konstantinápolyi Patriarchátus között.

Talán Chrysostomos eminenciás úrnak nehéz ezt megérteni, mivel Cipruson és Görögországban az ortodoxia az államvallás. Oroszországban más a helyzet annak ellenére, hogy a hatóságok némileg támogatják az Egyházat. Például, az Orosz Ortodox Egyház még a szentpétervári Szent Izsák székesegyházat sem tudta visszaszerezni az állami tulajdonból, vagy nem sikerült engedélyt szereznie egy új templom építésére Jekatyerinburgban, ami nyilvánvalóan bizonyítja az állam világi természetét. Ezért lehetetlen és abszurd azt állítani, hogy Oroszország katonai részvétele az oszétiai konfliktusban azonos az egyház terjeszkedésével. Ez ugyanaz, mint, például, azt mondani, hogy a Ciprusi Egyház be akar lépni a NATO-ba.

Maga az Orosz Egyház nem vett el egyetlen egyházmegyét sem a Grúz Egyháztól, sőt, folyamatosan hangsúlyozza, hogy ezek a területek kanonikusan éppen a Grúz Egyházhoz tartoznak. A Grúz Egyház soha nem vádolta az Orosz Egyházat azzal, hogy „elvett” volna egy vagy két egyházmegyét. Sajnos, a grúz papok a katonai-politikai konfliktus miatt nem léphetnek be ezekre a földekre, ami számos problémát okoz. Ez a helyzet körülbelül 1989 óta tart.

A dél-oszétiai helyzetről.

Előfordul, hogy az ortodox kereszténynek Dél-Oszétiában egyszerűen nincs hol részesülni a Szentségekben, vagy nem talál papot lelki gondozáshoz. Ez a helyzet néha kellemetlen formát ölt. Így, például, 2019-ben a Grúz Egyház tiltakozott az Orosz Egyháznál, mert annak szándékában állt katonai lelkészeket küldeni ezekre a területekre az ott tartózkodó orosz katonák lelkigondozására. Valóban, egyfelől az Orosz Ortodox Egyház ilyen cselekedetei megsértenék a Grúz Egyház kanonikus határait. Másrészt pedig, nehéz elképzelni, hogy milyen botrány kezdődött volna Grúziában, ha a Grúz Patriarchátus magára vállalta volna az orosz katonák lelkigondozását ezeken a földeken… Az antiklerikálisok már így is azzal vádolják a Grúz Patriarchátust, hogy „Moszkvának dolgozik”…

Ez a megoldás azonban semmiképpen sem volt lehetséges, mivel a Grúz Ortodox Egyház papjai nem léphetnek be ezekre a területekre. A katonai-politikai konfliktus harminc évében azonban ez volt a legsúlyosabb példa a Grúz és a Moszkvai Patriarchátusok közötti nézeteltérésekre ezekben a kérdésekben. Megismételjük, hogy soha nem volt semmiféle egyházmegye-elvétel vagy az egyházi területek elcsatolása.

Azonban a Grúz Egyház ezen kanonikus területeinek status quo-ja, amelyeket valójában megfosztottak a grúz papság gondozásától, spirituális rést hozott létre, amelyet azonnal szektánsok és szakadárok töltöttek be.

Így Dél-Oszétiában (Tskhinvali régió) ezt a rést az úgynevezett “Alani egyházmegye” töltötte be. Ez az önjelölt szervezet megpróbált bizonyos státuszt szerezni az Orosz Ortodox Egyházban, de ezeket a kísérleteket kategorikusan elutasították, mivel szkizmatikusokról volt szó, akik méghozzá a testvéri Ortodox Egyház területén működtek. Az Orosz Ortodox Egyház már a kezdetektől fogva világos álláspontot képviselt – „az Alani egyházmegye nem létezik”. Maga az „Alan-egyházmegye” része az úgynevezett „Görög igaz ortodox (ónaptáros) egyháznak”, amelyet „az Ellenzők Szinódusának” is neveznek.

Más szavakkal, a dél-oszét szkizmatikusok egy görög szakadár szervezet részeként működnek, amely bizonyos legitimitást próbál nekik adni, többek között a papi szentelés kérdésében. A Moszkvai Patriarchátus állásfoglalását az úgynevezett “Alan-egyházmegyével” kapcsolatban az Egyház külügyi osztályának akkori vezetője, Kirill Metropolita (a jelenlegi pátriárka) határozta meg: „az Alan egyházmegye egy szkizmatikus egyházmegye.” Az Orosz Ortodox Egyház Szinódusa nemhogy nem fogadta be a szakadárokat, hanem még tárgyalni sem volt hajlandó velük.

Eközben a lelki vákuum problémáját valahogy meg kellett oldani. Paradox helyzet alakult ki, amikor a terület a Grúz Egyházhoz tartozik, viszont a reális lelkigondozásra csak az orosz egyház képviselőinek volt gyakorlati lehetősége. Mivel ennek a helyzetnek az oka katonai-politikai síkon van, ezen egyházak egyike sem tudja megoldani ezt a problémát.

A szakadárokkal szembeni átmeneti alternatívát a dél-oszétiai ortodox keresztények lelkigondozásában az orosz ortodox karitatív alapítványok és az Orosz Ortodox Egyház egyes papjainak tevékenysége jelentett.

Abháziai helyzetről.

Abháziában némileg hasonló a helyzet, ezekre a területekre Grúzia papjai 1993 óta – azaz, a grúz és abház alakulatok közötti első fegyveres konfliktus óta – szintén nem tudnak belépni. Abháziában 1993 óta nincs Grúz Egyház püspöke. A Grúz Ortodox Egyház Szukhumi-Abházi egyházmegye valódi püspöki vezetés nélkül maradt. 2005-ben az Orosz Ortodox Egyház szomszédos – Maykopi – egyházmegye kezdett segítséget nyújtott a Sukhumi-Abházi egyházmegye papjainak. Ugyanakkor az Orosz Egyház állásfoglalása Abházia kanonikus hovatartozásával kapcsolatban változatlan maradt. 2009-ben Hilarion – akkor még – érsek kijelentette:

„A politikai határok megváltozása ellenére továbbra is a Grúz Ortodox Egyház kanonikus területe részének tekintjük Abháziát. Látjuk azonban, hogy a Grúz Ortodox Egyház de facto nem tud ott jelen lenni: egyetlen grúz püspöknek vagy papnak sincs lehetősége arra, hogy Abháziába utazzon, hogy gondoskodjon a hívőkről. Ez azt jelenti, hogy segítenünk kell az ott lévő kanonikusan felszentelt abházi papokat lelkipásztori tevékenységük végzésében. Segítenünk kell nekik legalább egy ideiglenes kanonikus státusz megszerzésében.”

2009-ben a Szukhumi-Abházi egyházmegye papsága ülést tartott, és bejelentette átszervezését, felszólítva a Helyi Egyházakat (elsősorban a Grúzt és az Oroszt), hogy „állítsák vissza az Abházi Ortodox Egyházat”.

Ezt a felhívást, valamint az egyfajta „autonóm” „Abházi Ortodox Egyház” önkényes kikiáltását figyelmen kívül hagyták a Helyi Egyházak. Beleértve a Grúz Egyházat is, amely 2010-ben a grúz pátriárka címéhez hozzáadta a „Tskum-Abházi metropolita” – t.

Ugyanakkor nem marasztalták el az úgynevezett „Abház Ortodox Egyház” m.b. vezetőjét, Vissarion Aplia papot, a Grúz Ortodox Egyház állományában lévő papot. Aplia-t nem tiltották el a szolgálattól, nem fosztották meg egyház rangjától, és nem tiltották ki az Eucharisztikus közösségből, bár nyilvánvaló, hogy önkényes cselekedetei kánonjogi alapot szolgáltattak ilyen határozatokra (a Szent Apostolok 39.szabálya). Fontos megjegyezni, hogy a Szent kanonok szerint csak a Grúz Egyház hozhat döntést a Grúz Egyház papjáról, aki a Grúz Egyház kanonikus területén működik. Mivel nem büntették meg őket, Aplia és társai kanonikus szempontból nem más, mint a Grúz Ortodox Egyházhoz tartozó papok, és az Orosz Egyház erre alapozza a velük való kapcsolatot.

A Grúz Patriarchátus tiltásának hiányára vonatkozó magyarázatot nem nehéz kitalálni: nyilvánvaló, hogy oka az oikonomia és az abháziai Grúz Egyház híveinek szeretete. Aplia és társai szolgálatának tilalma beláthatatlan ideig az áldozás, a gyónás és más szentségek lehetősége nélkül hagyná őket. Olyan helyzetben, amikor a Grúz Egyház más papjai nem léphetnek be Abháziába, ez valójában nemcsak a bűnösök, hanem az ártatlanok kiközösítését is jelentené.

Maguk az abházi papok nem bővíthetik soraikat, hogy gondoskodjanak a hívőkről, mivel nincs közöttük püspök, és a grúziai papok belépése egyelőre kizárt. Az egyetlen lehetőség a szomszédos Orosz Ortodox Egyház papjainak ideiglenes tartózkodása Abháziában, a helyi papság meghívására. Ez gyakorlatilag megmenti Abházia helyzetét a helyi szkizmatikusok és az őket patronáló Konstantinápolyi Egyház behatolásától.

Konstantinápoly abháziai árnyéka.

Az úgynevezett „Abházi ortodox egyházon” kívül (ami kanonikus szempontból csupán a Grúz Egyház egyik egyházmegyéje) Abházia területén működik még egy ortodox irányultságú vallási szervezet – az „Abházia Szent metropoliája” vagy az „Anakopiai egyházmegye”. 2011-ben jött létre az úgynevezett „Abházi egyház” szakadása eredményeként. Ezt a szkizmatikus szervezetet az Orosz Ortodox Egyház volt klerikusai Dorofey (Dbar) archimandrita és Andrey (Ampar) szerzetes pap vezeti. „ASzM” a Konstantinápolyi Egyház részének tekinti magát, a jövőben pedig arra pályázik, hogy autokefáliát kapjon a Konstantinápolyi „Anyaegyházból”. 2012-ben az “ASzM” vezetőit hivatalosan fogadták a Konstantinápolyi Patriarchátusban: „I. Bartholomaiosz pátriárka arról tájékoztatott, hogy Abházia egyházi és népi gyűlésének kérelmét a közeljövőben meg fogja vizsgálni az Ökumenikus Patriarchátus Szent Szinódusa.”

Mivel az „ASzM” mindkét vezetőjét – Dorofey archimandritát és Andrey (Ampar) szerzetespapot – abházi származásuk ellenére az Orosz Ortodox Egyházban szentelték fel és abban voltak állományban, majd állományon kívül, az Orosz Egyháznak volt kánoni joga, hogy szankciókat alkalmazzon velük szemben. A szakadárok tevékenységét elítélte az Orosz Egyház, majd mindkettőjüket eltiltotta a papi szolgálattól.

Az „ASzM” vezetőjének azonban, amint kiderült, az Orosz Egyházbéli állományon kívüli státusza mellé sikerült megszerezni a Görög Ortodox Egyházhoz tartozó Gumenisz metropólia főállású papjainak státuszát is, ami egyenesen sérti a kánonokat (az IV Egyetemes Zsinat 10.szabálya). Fontos részlet, hogy maga a Gumenisz metropólia, mint minden Észak-görög egyházmegye, kettős alárendeltséggel rendelkezik: az athéni Hellász Ortodox Egyház Szinódusának, valamint az Isztambuli Konstantinápolyi pátriárkának.

Tehát, gyakorlatilag az abháziai egyházszakadást – Phanar joghatósága alá való áttérés igényével – a Konstantinápolyi Egyház állományában lévő pap vezeti, és pontosan ő az, aki kérelemmel fordul Bartolomaiosz pátriárkához az ő maga által okozott szakadás „orvoslásáért”, a Grúz Egyház joghatóságából való kilépés útján.

Ha valaki az Orosz Ortodox Egyházat akarja vádolni az orosz állam cselekedeteiért, amelytől – amint azt korábban jeleztük – külön van választva, akkor ugyanezen logika szerint a követeléssel Konstantinápoly és Hellász egyházaihoz kell fordulnia. A két egyház kettős joghatósága alá tartozó Gumenisz metropólia képviselője vezeti a szakadást Abháziában, azon dolgozik, hogy elszakítsa azt a Grúz Egyháztól, és a Konstantinápolyi Patriarchátus részévé tegye. Közben maga a pap nincs sem tiltás alatt, sem akár állományon kívül, minek alapján feltételezhetjük, hogy egyházi elöljáróinak engedelmeskedik, ami a 39 Apostoli szabályból következik.

A Tskhinvali régióban alaposan berendezkedett ónaptáros görög szkizma athéni központnak van alárendelve, egy olyan ország fővárosának, ahol állami felekezet a Görög Egyház (amely szintén elismerte PCU-t /Ukrajna Ortodox Egyháza/, ahogyan Konstantinápoly, és most Ciprus is). Amint láthatjuk, az ilyen reklamációknak sokkal több alapja van, mint a Grúz Egyház határainak sértetlenségét megerősítő Orosz Egyházzal szembeni mondvacsinált vádaknak.

***

2019. január végén a Konstantinápolyi Egyház küldöttsége ellátogatott Tbiliszibe és a Grúz Egyház vezetésével folytatott tárgyalásokat. Az egyik hivatalos téma az volt, hogy a Grúz Egyház ismerje el az „PCU” ukrán szakadárokat, akiknek Bartolomaiosz pátriárka röviddel előtte átadta az autokefáliáról szóló okiratot (Tomoszt). A küldöttséget az ukrán autokefália fő ideológusa, Emmanuel Galli metropolita vezette.

A Grúz Egyháztól kapott nem hivatalos információ szerint a phanarioták arra céloztak, hogy ha a Grúz Ortodox Egyház támogatja az Orosz Egyház állásfoglalását, akkor ők elindítják az Abházi szkizmatikusok Konstantinápolynak küldött petíciójának intézését… Lehetetlen megerősíteni ezt a zsarolásról szóló információt, nemhivatalos jellege miatt. Ennek fényében azonban logikussá válnak a Phanarhoz tartozó abháziai pap cselekedetei, valamint az ellene hozott szankciók hiánya. Az is világossá válik, hogy az úgynevezett „Abházia Szent metropóliája” Bartholomaiosz pátriárkának ír kérelme miért fekszik már nyolc éve Phanaron hivatalos válasz nélkül, „falon lógó puska” – vagy egyszerűbben – a zsarolás eszköze maradva …

Fordította: Zimonyi Irina